2011. április 12., kedd

Essence rúzs (Frosted)

Mára csak egy ilyen egytermékes post jutott. Ezt a rúzst nem mostanában vettem, de nagyon szeretem, ezért írok róla!:)




Ő lenne az. Nagyon világos rózsaszín, metálos. Amikor vettem, úgy gondoltam, hogy ez egy pontosan a szőke BolondZsófihoz passzoló rúzs, de azóta olyan gyakran használom, hogy elvesztette ezt a titulusát. Nem túl feltűnő, inkább csak rózsaszínen fénylik, szóval látszik a számon, viszont nem kell amiatt aggódni, hogy kopás közben itt-ott még látszik, máshol pedig nem, mert annyira nem élénk, feltűnő. Bár attól is függ persze, hányszor kenjük át vele a szánkat. Nálam néhány órát kellemesen megmarad (max. 2-3), de akkor nem ettem, nem ittam és megálltam, hogy ne piszkáljam.:D

Az állaga nem túl krémes, felvitel közben érezni azért, hogy kicsit szemcsés, de nem zavaró. Van egy hasonló rúzsom a NYX-től, az sokkal krémesebb.

Ennek a rúzstípusnak szeretem a csomagolását. Főleg mert ugye az egész ugyanolyan színű, mint a rúzs, középen pedig pontosan látni, mire számítsunk belül. Egyszerű, de nagyszerű. Vidám, fiatalos inkább, nem komoly és elegáns.


A kezemen annyira nem látszik, az enyhe sárgás fényt adja vissza inkább a kép. De a felsőn láthatjátok egész élethűen, hogy fest.

Szeretnék még beszerezni más színeket is, de most eldöntöttem, hogy shopstop lesz, így is rengeteg dolgot vásároltam már össze, pont emiatt lesz is miről írnom nektek.:)

1 megjegyzés :

  1. Nekem is ez a szín van meg :) és nagyon szeretem, mert tényleg csak egy kis rózsaszínes fényt ad az ajkaknak. Én pont azért szeretem, mert nem túl krémes, nekem a krémes rúzsok mindig elmászkáltak és a fogaimon kötöttek ki, ami elég gusztustalan :D de ez nem. Én is tervezem, hogy veszek még más színt is ebből a fajtából.

    VálaszTörlés