2011. július 5., kedd

Carlo di Roma pirosító

Nagyon jól elfelejtettem ezt a pirosítót, pedig már ezer éve megcsináltam a posthoz a képeket, és most, nézegetés közben akadtam rájuk. Mostanában úgysem nagyon veszek új dolgokat, muszáj most már aktívan használnom a meglévőket.:D Na persze ez sajnos nem azt jelenti, hogy sikerül is ehhez tartanom magam, de igyekszem kerülni a felesleges kiadásokat.



Először a csomagolásról pár szó. Nem az a gagyi műanyag, ennek nagyon örülök. A szemhéjpúderek doboza ennél nekem valamivel gyengébbnek tűnik. Mondjuk ez kisebb is, valamivel tömörebb, vastagabb mindkét része. Nagyon jól is záródik, rácsavarni kell a felső részt, ami átlátszó, szóval látjuk a színét kinyitás nélkül is. Elég kicsi ahhoz, hogy kényelmesen elférjen a neszesszerünkben. Az Essence pirosító ecsete pont tökéletes hozzá, így azt is mellé tudjuk dobni, és nem foglalnak sok helyet.



A színe nagyon szép, kicsit narancsos barack szín. Van egy enyhe, de nagyon enyhe fénye és itt-ott csillámok, de egyáltalán nem feltűnő. Felvitel után inkább mattnak tűnik. Naggyooon szépen pigmentált, alig kell belenyúlni az ecsettel, utána pedig szépen, könnyen el lehet dolgozni az arcon. Mielőtt meglett a NYX pirosítók közül az Angel árnyalat, ez volt a kedvencem, szinte mindig ezt használtam.

Az árára sajna nem emlékszem, brands.hu-ról még tavaly valamikor év vége felé, de nem volt drága, azt tudom. Pont nemrég lehetett onnan Carlo di Roma termékeket rendelni megint. Én mindenkinek ajánlom, ha talál valahol, nagyon elégedett vagyok mindennel, amim eddig volt.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése