2011. december 14., szerda

Kívánságlista - álmaim és vágyaim:D

Kérdeztem nemrég Facebook-on, hogy lenne-e erre érdeklődés, és mivel néhányan pozitívan jeleztek, úgy döntöttem, írok egy ilyen bejegyzést. Mellesleg így összeszedve egész meglepő, a fejemben valahogy többnek tűnt, biztos elfelejtettem pár dolgot, de azok nem is kellenek akkor annyira.:D

Inglot AMC lipgloss
Ők azok, amikre tökre nincs szükségem (grrrr dehogyniiiiiiiincs:D), de szerelem volt első látásra a miénk.:D Egyszerűen imádom az ilyen valahogy kinéz, de a fénye más (szóval holografikus:D) dolgokat, egyből beleszerettem ezekbe a szájfényekbe, és ha tehetném, tuti, hogy az összeset megvenném, mert mindegyik eszméletlenül tetszik. Borzasztó nehezen tudnám eldönteni, hogy melyik lenne mondjuk az az egy vagy kettő, amit tényleg akarnék. De vannak ennél fontosabb dolgok, szóval szerintem őket még jó darabig jegelem, és csak gyönyörködök a képekben.:)


Missha Perfect Cover BBKrém
Az első bbkrem.hu-s rendelésemnél szereztem belőle egy kis kiszerelést, ami teljesen meggyőzött. Sajnos csak a sötétebb színűből volt, de az is tökéletes volt a nyári színemhez, sőt, még most is teljesen jól működik, de azért már kéne belőle világos, plusz mivel jól bevált, nem ártana egy rendes kiszerelés. Eszméletlen jót tett a bőrömnek.

Zamian csomag
Eddig csak a kakaós szappanhoz volt szerencsém, de azt annyira imádom, és olyan elégedett vagyok vele, hogy ezt a komplett csomagot meg akarom rendelni egyszer. Ez a szappan az én bőrömmel csodákat tett.:D

Duo műszempilla ragasztó
Valahogy még nem sikerült vennem, pedig nagyon rég szeretnék, de mindig elkerültük egymást. Made in Beauty Nikit kérdeztem róla valamikor, hogy milyen pillaragasztót ajánlana, és az Essence-et mondta, ha meg szeretnék minden földi jót magamra cuppantani, akkor a Duot, mert egy élet alatt sem fogy el.:D

Sigma ecsetek
'Sóhaj':D Igazából a 12 darabos, hengeres tokos ecsetkészlet már tavaly karácsony óta megvan, de ebből a nagyobb készletből kinéztem magamnak néhányat már nagyon rég. A Sigma ecseteim óta tudom, hogy fontos a jó ecset, úgyhogy ebben az esetben nem félek a látatlanban rendeléstől, biztosan elégedett lennék.

Urban Decay Naked paletta
Na ez ám a még nagyobb sóhaj.:D Ki ne szeretne egy ilyen palettát, szerintem nem is kell mondanom semmit. Nagyon kíváncsi lennék rá élőben, főleg, ha az enyém is lehetne.:D De amúgy ő inkább már az "örülnék, ha lehetne" kategória, nem az, amire feltétlenül szükségem van, úgyhogy még jó ideig az álmodozás szintjén marad alighanem.

Catrice púder
Ma megnéztem közelebbről, egyetlen darab volt belőle a Rossmanban, és az is nagyon ramaty állapotban. Nagyobbnak gondoltam amúgy képek alapján. Szép, szemet gyönyörködtető darab, de inkább csak a "tetszik" kategória.

Dagadt szürke cica:D
Imádom a macskákat, kicsi koromban nagyon sok cicánk volt, de évek óta nincs sajna, nem is lehet. Majd ha elköltözök, első dolgom lesz beszerezni egy húsos szürke cicust. Ahh, imádom őket.:D

Képek forrása: Google

Nektek mi pici szívetek vágya jelenleg?:)

8 megjegyzés :

  1. Dagadt cica :D Amúgy jöhet nekem is ez így mind :D

    VálaszTörlés
  2. Fú azok a szájfények!!!
    És a cica is jöhet. :)

    VálaszTörlés
  3. a macskuszon jót nevettem xD nekem van dagadt csak fekete fehér xD

    VálaszTörlés
  4. Nemrossz kívánságlista. Egy-két szájfénnyel engem is meglephetne valaki:D
    Nekem van egy hatalmas dagadt szürke kandúrom(lassan 7 kiló, és még nincs egy éves:D), úgyhogy teljesen megértem:)

    VálaszTörlés
  5. Jó kis lista, kb az enyém is így néz ki, és még macska is van benne! :)

    VálaszTörlés
  6. A kívánságlistánk majdnem ugyanaz, annyi különbséggel, h macskusz pipa :)
    A must have: Sigma ecsetek + Urban Decay + BBkrém :)))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon hasonló szájfényei vannak az art deconak. Nekem a 04-es és a 05-ös árnyalat van meg. Remélem nem limitáltak voltak, mert már tavaly vettem őket. Naked megvan :) Viszont Sigma ecsetekre vágyom én is nagyon. De lehet más is, csak jó minőség legyen. De annyira sajnálok kiadni 30-40 ezret egy készletért

    VálaszTörlés
  8. esetleg próbaképp nézz össze párat, amire kíváncsi vagy, de tuti nem csalódnál.;) pont egy éve vagyok boldog tulajdonosa a 12es készletnek és aaadeszereteeem. tavalyi év legjobb vétele:) csak néhányért még fáj a szívem:D

    VálaszTörlés