2012. július 17., kedd

Az első videó

Na most a cím alapján biztos azt gondoljátok, hogy én leszek rajta, de csalódást kell okoznom, mert nem én leszek.:D Aki olvasta a Rólam lapfül alatti részt, az tudja, hogy operatőrként is dolgoztam, és olyan 16 éves korom óta az volt minden vágyam, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Bár eddig, amiket videókat láttatok nálam, azokban én szerepeltem, de igazából a kamera másik oldalán szeretek ügyeskedni (nem csak ácsorogni). Amikor újságírónak tanultam, akkor sem a kamera elé vágytam, hanem mögé a technikával machinálni.:D Nem tudom, hány éve akarok nekiállni rendesen videókat csinálni, de már nagyon rég. Annyi ötlet született az évek alatt, amiket már el is felejtettem... Mindig a technika volt az akadálya a tervek megvalósításának. Elsősorban az, hogy nincs olyan bivaly gépem, amin tudnék vágni, pedig szívesen elszöszölnék vele... Most ezt a kis csöpp leheletnyi videót is a munkahelyemen dobtam össze, mert a saját gépemen jóval több idő lett volna renderelni. Ahogy írtam tegnap is, nem keményebb feladatokhoz vettem ezt a laptopot anno..:) Na de félre az uncsi szöveggel...

Tegnap stop motion videókat nézegettem szórakozás/figyelemelterelés/jobb kedvre derülés céljából, és annyira magával ragadtak, hogy előkaptam azt a bontatlan csomag gyurmát, amit kb. 5 éve vettem azért, hogy gyurmafigurás videókat csináljak...:D Végül félretettem a gyurmát és kicsit hozzám közel állóbb dolgokhoz nyúltam.

A videó nagyon egyszerű, rövid, a régi kis Canon gépem vettem elő hozzá, plusz egy gagyi, nem sok dologra alkalmas pici állványt használtam, közben le is merültek az elemeim, úgyhogy ez a kemény 16 mps-es videó csak egy ilyen kisebb próba, de gondoltam, megmutatom Nektek is, ha már témába vágnak a főszereplők.:D A zenét is utólag, youtube-on csaptam hozzá az előbb, mert hát a munkahely az munkahely!

Fogadjátok szeretettel!


Jahm, és a végéből le kellett szednem sajnos. Még az volt h kiírtam rúzzsal, szájfénnyel, hogy hard candy és szívecske, elmaszatoltam az ujjammal, és rajzoltam egy smileyt. Valamiért ezen kifingott a program.:/

Szeretnék majd ezután többet foglalkozni ilyesmikkel, és komolyabb videókat is összerakni. Nem tudom, mennyire vagytok kíváncsiak ezekre, de ha van rá igény, szívesen megmutatom a született csöppségeket később is. Ha meg nem érdekel Titeket, akkor maradnak a Youtube-nak.:D

16 megjegyzés :

  1. hát ez nagyon jó! :DD
    legyen lakkos is *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húúh, jó ötlet.:) ezután ha csinálok, rendes géppel, rendes állvánnyal:)

      Törlés
  2. Engem nagyon érdekel, oda vagyok a filmezésért (szintén inkább a kamera mögött) én örülnék még ilyen bejegyzéseknek, a videó pedig nagyon aranyos! :-)

    VálaszTörlés
  3. Jé, ez tök jó! :D Tényleg olyan, mint amikor gyurmafigurákkal csinálják! Engem ez a 16 másodperc is elszórakoztatott, úgyhogy ha csinálsz még ilyeneket, mindenképpen prezentáld :)

    VálaszTörlés
  4. SOKSOKSOKSOKSOK ilyet...:D brutál jó:) ügyes vagy.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  6. :OOO ez szuperjóó!! Nagyon tetsziiiiik:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik! :D Várom a fejleményeket. :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszenek az ilyen jellegű videók, jó úton van ez is, hogy igazán ütős legyen. :))

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. nagyon jó, én egyszer ezt banánnal csináltam meg :DD

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jó, csinálj még ilyeneket! :)

    VálaszTörlés