2012. július 8., vasárnap

Oriflame primer

Na, csak eljutottam nagy nehezen ehhez a bejegyzéshez is. Rég megkaptam már ezt a primert, de egyrészt rendesen ki szerettem volna próbálni, másrészt meg annyi mindenről kellene már írnom.. Most eljött az ő ideje.:) Eddig még sosem próbáltam Oriflame termékeket, úgyhogy kíváncsi voltam.

Oriflame Perfecting Face Primer

A csomagolás szerintem nagyon korrekt, a doboz is ad neki egy plusz minőségi érzetet, mert alapból maga a tubus is szimpatikus és egész szépnek mondanám a maga egyszerűségével. Az elején minden cicoma nélkül az Oriflame felirat és a termék teljes neve, hátul pedig több nyelven találunk infókat. A kupakja csavaros és sajna hajlamos megindulni a primer a tubusból kifelé, amikor lecsavarjuk, így összekeni a csavarás menetét. A kiszerelés 30ml terméket tartalmaz.



Az illata nagyon fincsi, teljesen beleszerettem. Szerencsére felkenés után is érezni picit, ami mondjuk akkor jó, ha valakinek tetszik. Kicsit olyan krémes illat, az én orromnak finom. Az állaga eléggé folyékony, könnyű szépen, vékonyan eldolgozni. Az Essence mybase-nél engem kicsit zavart, hogy sűrűbb és csak nehezebben tudtam szépen elkenni az arcomon, ennél ilyen nincs. Mellesleg eloszlatás után jobban érezhető a finom illat, nyamm.:) Eddig a Missha Perfect Cover BBkrémemmel és az Essence pureskin színezett hidratálóval használtam inkább, főleg az utóbbival. Mindegyik teljesítményén dobott. Valamivel tovább tartottak ki az arcomon, és később kezdett csak el fényesedni a bőröm. Ez az első használatnál nagyon látványos volt. Nem mondom, hogy egész nap tartott, de olyan 6 órával később is azt vettem észre, hogy még egyáltalán nem fényes a bőröm, pedig egy meleg is volt aznap, és akkor azért már el szokták kezdeni feladni a harcot a kencék és púderek.:) Ami a leglátványosabb volt, hogy az Essence stay allday korrektor az utóbbi időben hajlamos nem egyenletesre száradni a kisebb ráncoknál a szemem alatt. Ez a primer ezen a bajomon is segített, sokkal szebben eloszlik a korrektor.


Összességében csak ajánlani tudom, mert hasznos kis termék, örülök, hogy kipróbálhattam. Valamivel tovább tart vele az alapozó és sokkal szebben lehet eloszlatni az arcon.

A terméket nagyon szépen köszönöm Pappné dr. Kiss Irénnek, független Oriflame direktornak!

Győriek és Győr környékiek! Amennyiben kérdésetek van, vagy szeretnétek kicsit közelebbről megnézni az Oriflame termékeket, esetleg tanácsra lenne szükségetek, látogassatok el a győri Oriana Tanácsadó Központba, ahol bármiben készséggel a rendelkezésetekre állnak.

Elérhetőségek:
Cím: 9022 Győr, Bajcsy-Zs. u. 53-55
Telefon: 96/312472
Mobil: 70/312-8088
E-mail: orianagyor@gmail.com

Nyitvatartás:
hétfő, csütörtök, péntek: 
12.00-15.00
kedd:
12:00-17:00
szerda:
12:00-18:00

3 megjegyzés :

  1. Annyira bírom, hogy a legtöbb Oriflame termék csomagolása ilyen minimál dizájn! Nincs annyira "katalóguscucc-hatása". Szemeztem már ezzel a primerrel egy ideje.

    VálaszTörlés
  2. Én is ezt használom, és nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés