2013. július 22., hétfő

Helyzetjelentés, személyes, stb.

Nagyon kevés bejegyzés születik mostanában, tudom. Nem is volt a blog történetében ekkora pangás itt. Biztos sokak örömére, mások bánatára, de nem fogom abbahagyni egyébként a blogolást. Iszonyú sok idő és energia van már benne, és azért ennyi belefektetett aktivitást nem neveznék múló szeszélynek.:D Egyébként nem akarom megváltoztatni a blog profilját, nem akarok lelkizős postokat írni, bár néha esküszöm, jól esne. Recepteket sem szeretnék feltölteni, bár szeretek sütfőzni, főleg sütni. De olyannak akarom meghagyni, amilyennek elkezdtem írni, mert akik itt vannak, azért vannak itt, amilyen most. Nem tagadom, jól esik egy kicsit levegőt venni, és megpihenni.


Befejeztem a sminksulit is ugyebár, ezzel elfogytak az ilyen kicsit kötöttebb délutáni elfoglaltságaim.:) A torna továbbra is pihen, ez is fene jót tesz egyébként. Főleg mert nyáron olyan meleg van a szobában, és már akkor meghaltam itt bent, amikor kint 20 fok sem volt.:D


Dolgozom mint a kis angyal, amikor tudok, hétvégén is. Az "amikor tudok" részt úgy értem, hogy pl. az elmúlt hetekben rengeteget betegeskedtem. Négy hét alatt háromszor voltam beteg, és ebből két alkalommal kellett volna dolgoznom hétvégén. Egyszer az Szfeszten Győrben, aztán meg EFOTT-on. Utóbbit sajnálom igazán. De először lázas voltam napokig. Rá két héttel nagyon csodás elfajzott mandulagyulladásom lett, úgyhogy egy ideig itthon voltam akkor is begyógyszerezve.:D Mire meggyógyultam, valószínűleg az antibiotikum miatt kijött a napallergiám.:) Őszintén szólva, kegyetlenül zavar/idegesít/stresszel stb. ez a sok baj.:D


Egyébként eléggé le is fogytam az utóbbi időben (lásd: fenti kép). Voltam pár éve 68kg is, a standard jó ideig a 63 volt, és most vagyok 55 (vagy 54...) a 166cm magasságomhoz. Egyébként mindig ennyi szerettem volna lenni. Ebben csak az az ijesztő, hogy amikor minden erőmmel azon voltam, hogy fogyjak, akkor 59kg-ig jutottam, most meg minden erőfeszítés nélkül ennyi az annyi.


Ahogy az elején is írtam, nem akarom abbahagyni a blogírást, de határozottan érzem a jótékony hatását annak, hogy nem írom olyan elvakultan, mint eddig. Szerintem mindig is jól tudtam szervezni az időmet, és ha valami csúszás volt, az 98%-ban nem miattam történt. Így bele tudtam passzírozni a blogot is a mindennapokba. Ha este 10-11-kor írtam a másnapi bejegyzést, akkor akkor írtam, de volt post. Anyukámék engem úgy neveltek, hogy amint megcsináltam a dolgom, jöhet a pihi (pl. iskolánál). Ennél a blog sem volt persze kivétel sose. De egyszer minden gép tönkremegy és elfárad. A Zsófirobot most fáradt el.:)

Viszont, aki rettentően hiányolna, annak tudom ajánlani azt a kismillió oldalt, ahol fene aktívan mocorgok.:)

Ezeket elég gyakran, naponta többször nézegetem.

4 megjegyzés :

  1. Na hát a fogyós dolog nálam is valami ilyesmi. 58 kg az átlagom, de most 55 kg vagyok 167 cm-hez. És mostanában nem is csináltam direkt semmit. Fogyni nem is akarok, inkább feszesíteni meg szálkásítani már. Meg megtartani az 55 kg-t. :D

    VálaszTörlés
  2. azt hiszem neked is kijár a nyári szünet :)

    VálaszTörlés
  3. Hát ne is hagyd abba papa, mert megverlek.. :P
    És ne betegeskedj, gyógyulgass! :*

    VálaszTörlés